Wass Albert erdélyi magyar író és költő
  • Wass Albert Emlékoldal
  • A Bükk csodálatos világa
  • A mozgás élet
"Vándor Székely hazatalál"
      ©
 
Wass Albert - Linkpark linkgyűjtemény Tulipán Gyermekotthon - Czegei Wass Albert Alapítvány - Holtmaros Wass Albert és a világ Wass Albert - Albi
Wass Albert:
Életem boldog emlékei
Valahányszor itt ülök a padon s nézem az erdőt, egyik oldalamon a kutya, másikon a macska, belém döbben a kérdés: ki fogja gondjukat viselni? Ki fogja szeretni őket, amikor itt hagyom ezt a kedves, régi otthont s útra kelek arra a bizonyos útra, melyről nincs visszatérés? Valamelyik unokám alighanem magához veszi őket, irántam való hűségből. De szeretni? Ki fogja szeretni őket, megsimogatni őket néha-néha. . . ami pedig olyan fontos ebben az életben.
Pajtás kutyám várni fog reám hűségesen, mint eddig is valahányszor mennem kellett valahova, s ő itt maradt és egyebet se tett, csak várt reám. Erről az útról azonban nem lesz visszatérés. Itt marad minden. A hűséges kutya, a kedves fekete macska. . . az öreg ház, az erdő, a madarak és a mókusok. . . Mindössze az etetőből fogy ki rendre a szem s nem lesz, aki megtöltse újra. Madarak, mókusok máshova költöznek...
>>>  

Rapid Searchmetrics: META Tag  analysis
LinkBank
Hun-Web Linkek
Google Analytics
TopSite.hu - A web legjobbjai.
Weblink Linkgyűjtemény
Reklámcsere
Magyar Címtár és Kereső
Video-DVD-Centrum Toplista
Keresned sem kell!
A mozgás élet
Google Adsense
Google
 

Wass Albert Emlékoldal
"...egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok."
Albert Wass de Czege (1979)
Elválasztó
Köszönjük az írásokat Lukácsi Éva a Wass hagyaték gondozójának.
Elválasztó
Rövid önéletrajz
1908. január 8-án születtem a Kolozsvár melletti Válaszúton, Magyarországon. Állandó lakhelyem
1944-ig: Vasasszentgotthárd, Szolnok-Doboka megye, Erdély, Magyarország.

Az első világháború következményeképpen 1918 decemberében a román hadsereg elfoglalta szülőföldemet, Erdélyt, ami addig Magyarország részét képezte. 1919. január 19-én, tízéves kisfiúként részt vettem azon a kolozsvári utcai tüntetésen, ahol a magyarok önrendelkezési jogukat követelték, annak szellemében, ahogyan azt az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Wilson meghatározta. A tömegre rálőttek a románok. Családomból többen megsebesültek, néhányukat letartóztatták és megverték. Amint megpróbáltam fedezéket keresni magamnak, golyók süvítettek körülöttem és emberek hullottak a földre mindenfelé. Ez volt számomra a megváltozó világ első bemutatkozása.

A nemzeti méretű tiltakozás ellenére Erdélyt mégis Romániához csatolták és ezzel elkezdődtek kisebbségi sorsunk rémségei. Meg kellett tanulnunk románul, és megtiltották, hogy anyanyelvünket nyilvánosan használhassuk. Létünk minden vonatkozásában hátrányos megkülönböztetés áldozatai lettünk.

Vasasszentgotthárdi birtokunkat, amelyet 1142-ben adományozott Magyarország királya a Czegei Wass családnak, és amelyen azóta megszakítás nélkül élt családunk, erősen megcsonkította az új román hatalom: mindössze 200 acre megművelhető földet hagytak meg és 800 acre mocsaras és erdős területet. (1 acre: 40,47 ár) Az elkobzott területet egyrészt a román egyháznak adták, másrészt szétosztották az újonnan betelepítettek között, akiket szánt szándékkal azért hoztak Romániából, hogy kibillentsék Erdély etnikai egyensúlyát. Erős visszaélések közepette sikerült befejeznem alapfokú tanulmányaimat Kolozsváron, amelyet „Cluj” névre kereszteltek a románok.
Hogy magasabb képzésben részesülhessek, el kellett hagynom az országot: Debrecenben (Magyarország), Hohenheimban (Németország), majd Párizsban tanultam. Diákkoromban a Debreceni Újság, a Budapesti Hírlap és az Ellenzék című lapok munkatársaként dolgoztam.

Első könyvem, egy verseskötet, 1927-ben jelent meg, majd ezt követte a második 1930-ban.
1931-ben a marosvásárhelyi színházban bemutatták egyik színdarabomat. Apám betegsége miatt 1932-ben hazatértem, hogy átvegyem a gazdálkodási teendőket, ekkor azonban azonnal behívtak a román hadseregbe, ahol egy évet szolgáltam. 1934-ben vettem át a gazdaság vezetését. Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.

Ugyanebben az évben megjelent első regényem, A farkasverem, mely hamarosan sikerkönyvvé vált. Ennek a regénynek köszönhetem, hogy Baumgarten-díjban részesülhettem, és számos irodalmi társaság tagjává fogadott. Novelláim különböző irodalmi lapokban jelentek meg. Ezt követően publikált regényeim újabb elismerést jelentettek számomra. Tagja lettem a Kisfaludy Társaságnak
és a Magyar Királyi Akadémia irodalmi tagozatának. Nagyapám halála után, 1936-ban átvettem egyházi tisztségét: az erdélyi magyar református egyház püspökségének főgondnoka lettem. Ezt az egyházat 1526-ban alapították Erdélyben, akkor, amikor őseim törvénybe iktatták a vallásszabadság jogát.

1937 után Hitler hatása érezhetővé vált egész Románia területén. A kisebbségekre gyakorolt nyomás egyre elviselhetetlenebb lett. Mikor létrejött az úgynevezett Vasgárda, egyre gyakoribbak lettek a magyar-, zsidó- és egyéb kisebbségellenes támadások. Voltak, akiket mozgó vonatból löktek ki, másokat pedig az utcán vertek agyon…

Románia szoros szövetsége a hitleri Németországgal fokozatosan nacionalista fanatikusokká változtatta a románokat, annak a politikai jelmondatnak a jegyében, hogy „Románia a románoké!” Kisebbségiként egyre veszélyesebbé vált az élet számunkra, főleg azután, hogy Románia Hitler oldalán belépett a háborúba.

Ideiglenesen felszabadultunk a bécsi döntés következtében, amelyet 1940. augusztus 30-án írt alá Románia és Magyarország - olasz és német tárgyalások következtében. Az új határ Románia és Magyarország között, melyet Bécsben rajzoltak meg, pontosan Vasasszentgotthárdtól délre, az otthonunktól körülbelül egy mérföldnyire húzódott, kettészelve a birtokunkban lévő erdőséget.

1940. szeptember 10-én a falunkon keresztül visszavonuló román csapatok kifosztották a házunkat, elvitték a marháinkat, lovainkat, disznóinkat, lelőtték az egyik csordapásztort és megsebesítették a másikat. Szeptember 11-én, délután a magyar csapatok megérkeztek és elfoglalták az új határt. Mivel a mi házunk volt az egyetlen nagy ház a környéken, négy vendégszobánkat ideiglenesen lefoglalták főhadiszállásnak. Kimondták, hogy hadi törvénykezés lépett érvénybe. Ugyanakkor tudatták velünk azt is, hogy a határmenti megyék legalább három hónapig katonai kormányzás alatt fognak állni, mindaddig, amíg nem szerveznek szabad választásokat. (1941 januárjában állították vissza a civil közigazgatást.) Mivel előzőleg, még a román fennhatóság idején Anton Mocsonyi de Foen, Románia királyi vadászmesterének kérésére - a vadállomány rendezésének szakértőjeként - a Kárpátok vadállományának felügyeletével foglalkoztam, kötelességemnek éreztem, hogy segítsek Dr. Ionel Popescunak, Szászrégen polgármesterének, a király fővadászmestere segédjének. Mindezt azért tettem, hogy a vadállomány menedzselése zökkenőmentesen kerüljön át az új vezetés hatáskörébe,
s így elkerülhessük a könnyelmű pusztítást, amely híres jávorszarvas-csordánkat is fenyegette. Szeptember 14-én sikerült beszereznem egy utazási engedélyt és egy ideiglenes személyazonossági igazolványt, melyet „visszatért magyar állampolgár” címen állítottak ki a nevemre. Egy katonai teherszállító autó vitt el Szamosújvárra, ahonnan más katonai járművek segítségével - mivel sem vonatok, sem buszok nem közlekedtek még -, 15-én eljutottam Ratosnyára. Másnap lóháton, Bakos vadőr kíséretében felmentem a Dealu Brad nevű központi vadászházunkhoz.

Körülbelül szeptember 25-én, nem vagyok biztos a dátumban, a feleségem üzenetet küldött otthonról, arra kérve, hogy azonnal térjek haza, mert Csaba fiunk váratlanul megbetegedett. Mire hazaértem, a fiam már meghalt.

A temetés után néhány napot még otthon maradtam, majd visszatértem a Dealu Brad vadászházba, ahová ezúttal magammal vittem a feleségemet is. Míg otthon tartózkodtam, megtudtam, hogy távollétem idején a határőrök elfogtak négy személyt, akik az erdőn keresztül törvénytelenül próbáltak átjutni a határon. Aznap éjjelre a házunkba vitték őket, ahová Pakuts kapitány, a biztonsági tiszt be volt szállásolva, az ő parancsára a foglyokat a megyeszékhelyre kellett volna szállítani további kihallgatások végett. Tudomásomra jutott, hogy körülbelül 7 kilométerre Vasasszentgotthárdtól, a Cege-tó másik végénél a foglyok szökni próbáltak a mocsáron keresztül, mire a katonák agyonlőtték őket. Azt is megtudtam, hogy a katonai kivizsgálás megkezdődött az üggyel kapcsolatban.

Novemberben ismét hazatértem, és 1941 januárjának közepéig maradtam otthon, amikor a budapesti Erdészeti és Mezőgazdasági Minisztérium kinevezett „erdészfelügyelőnek” Désre. Ugyanezen év márciusában a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lettem. Ebben a lapban már évek óta közöltem publicisztikai írásokat és novellákat. Ettől kezdve az időmet úgy kellett beosztanom,
hogy eleget tehessek hármas feladatkörömnek. Egyrészt az otthoni gazdaságot kellett rendeznem, édesapámat segítve a munkában, másrészt az erdészfelügyelői feladataimat kellett ellátnom, s mindezek mellett a lap vasárnapi számainak szerkesztési teendőit is el kellett végeznem.

Mint tartalékos tisztjelöltet 1942 májusában behívtak egy három hónapos kiképzésre, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlós rangját kaptam; ez volt a legalacsonyabb fokozata a megbízott tiszteknek.

Amikor 1943 márciusában az Ellenzék főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, ideiglenesen engem bíztak meg a helyettesítésével. Július elsején azonban, amikor két német a Gestapotól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából „felügyelniük” kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek „keresnek” engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza. 1944 januárjában Veress tábornok kinevezett a dél-erdélyi, akkor még román fennhatóság alatt álló Brassóban (Brasov) állomásozó német-olasz tiszti bizottság kommunikációs tisztjének. Az volt a feladatom, hogy jelentsem a bizottságnak a románok magyar kisebbséggel szemben elkövetett jogtalanságait. Naponta legalább két-három embert tartóztattunk le, ütlegeléseket és gyilkosságokat vizsgáltunk ki, amelyeknek mind a helyi magyar lakosság volt az áldozata.

1944 áprilisában visszahívtak, majd újra kineveztek Veress tábornok szárnysegédének. Ebben az időben a tábornok, aki titkos vezetője volt a náciellenes magyar földalatti mozgalomnak, Horthy közvetlen parancsára kapcsolatot létesített a Szövetséges Főhadiszállásokkal, és megpróbált alkut kötni velük, felajánlva, hogy a németek ellen fordul az egész magyar hadsereggel együtt, és ezáltal lerövidíti a háborút, ha a Szövetségesek garantálják azt, hogy az oroszok nem fognak bevonulni a Kárpát-medencébe, és Magyarországot a Jugoszláviából felvonuló angol és amerikai csapatok fogják majd megszállni. Veress tábornok szárnysegédeként aktívan részt vettem ezeken a földalatti tárgyalásokon. Próbálkozásaink azonban eredménytelenek maradtak. A válasz mindig ugyanaz volt: „Vegyék fel a kapcsolatot Sztálinnal. Magyarország Oroszország érdekkörében van.”

Veress tábornokot 1944 szeptemberében váratlanul letartóztatták a németek. Szárnysegédeként én is erre a sorsra jutottam, de rangomnak köszönhetően néhány nap múlva szabadon engedtek, és visszanyertem előbbi pozíciómat: Veress tábornok utódjának, Kovács tábornoknak az adjutánsa lettem. Az ő távozása után ugyanebben a tisztségben maradtam Fónagy tábornok, majd Tilger tábornok mellett is.

Októbertől csapataink Erdélyen majd Magyarországon keresztül vonultak vissza, erős orosz-román támadások közepette. Ennek ellenére mégis elég sokszor sikerült hosszabb-rövidebb időre visszahódítanunk egyes városokat és falvakat, ahol a románok és oroszok néhány napot töltöttek. Amit ott láttam, sohasem tudom elfelejteni: halálra erőszakolt magyar lányokat, egészen kicsiket, hároméveseket is, megcsonkított, lefejezett magyar férfiakat és nőket. Az a gonosz vérengzés, amelyet a románok és oroszok a magyar civil lakosság ellen elkövettek, mindent felülmúlt, amiről valaha is hallottam.

A következő év márciusában Nyugat-Magyarországra, Sopronba kerültem, az osztrák határ mellé. Meglátogathattam Veress tábornokot a kőhalmai börtönben, néhány kilométerre a várostól. A hűséges magyar hazafi a börtönőröknek köszönhetően még mindig kapcsolatban állt a földalatti mozgalommal és arra készült, hogy újraszervezzék a demokratikus Magyarországot, közvetlenül a közeledő orosz seregek általi „felszabadítása” után. Erősen remélte, hogy az angol és amerikai kormány nem fogja engedni az oroszoknak, hogy a szükségesnél többet időzzenek magyar területeken, és a távozásuk után majd lehet szabad választásokat tartani.

Mikor a kőhalmai börtönben megmondtam a tábornoknak a tervem, hogy civil ruhába öltözöm, és egy ideig még Sopronban maradok, majd visszatérek Erdélybe, amint csak lehet, erősen ellenezte a szándékomat. Megparancsolta, hogy hagyjam el az országot, hiszen íróként az a feladatom, hogy életben maradjak, és elmondjam a világnak, hogy mi történt a nemzetemmel. Titkos kapcsolatai révén két nappal a nála tett látogatásom után parancsot kaptam, hogy kísérjem el azt a Sopronból nyugat felé tartó vonatot, amelyen a magyar tisztek családjai utaztak, köztük feleségem és négy gyermekünk is, akik Erdélyből - feleségem német kapcsolatai révén - menekültek ki Sopronba.

Az erős orosz támadások ellenére vonatunk el tudta hagyni Magyarországot. Később derült ki, hogy ez volt az utolsó szerelvény, amelyiknek ez sikerült. Áprilisban érkeztünk meg - Ausztrián és Csehszlovákián keresztül - Németországba, ahol egy Bleibach nevű kis faluban, a Bajor-erdőkben elfogyott az üzemanyagunk. Itt találkoztunk az amerikai csapatokkal. Miután kiengedtek a regensburgi POW-táborból, a családommal visszatértem Bleibachba, és ott maradtunk 1949 májusáig. Rövid ideig az Amerikai Katonai Kormány ellenőreként dolgoztam, majd erdőkitermelésnél kaptam munkát, aztán kertészként és szabadúszó íróként tevékenykedtem. Sok novellát közöltem ebben az időben. Az Adjátok vissza a hegyeimet c. írásom bestseller lett, lefordították németre, spanyolra, hollandra és angolra. Feleségem a gyerekekkel 1949 májusában hajdani szülővárosába, Hamburgba költözött, ahol a családja nagy tiszteletnek örvendett. Rövidesen én is utánuk mentem, hogy együtt lehessek a fiaimmal. Itt éjjeliőrként dolgoztam a sógorom építkezési vállalatánál, s ezzel egyidőben világi lelkészként szolgáltam a magyar menekültek kis református közösségében. Ugyanebben az évben jelentkeztem az Egyesült Államokba kivándorolni szándékozók listájára. Ezt a lépést azonban feleségem megtagadta, és elintézte, hogy visszatartsák betegség címén, amíg megalapozom az életünket Amerikában.

Négy fiammal és egy idős asszonnyal, Moldován Ágnessel együtt, aki vállalta, hogy anyjuk helyett gondját viseli a gyermekeknek, hamarosan behívtak előkészítésre a Wentorf-táborba, ahol körülbelül egy évet töltöttünk. Itt a református közösség világi papjaként dolgoztam ismét. Ebben a táborban a magyarokon kívül lettek, litvánok és észtek is voltak.

1951. szeptember 21-én érkeztünk meg New York kikötőjébe a General Muir nevű hajóval, amelyen a református utasok világi lelkészeként és a hajó újságjának szerkesztőjeként dolgoztam.

New York-ból a támogatóm, az Ohio állambeli, Bellair-i W.G. McClain autójával vitt Bellair-be, ahol McClain gazdaságának irányítása várt rám. Ugyanakkor állást ajánlottak fel számomra a Szabad Európa Rádiónál, havi 200 dolláros keresettel. Nem volt semmi kitétel a tartózkodási helyemre vonatkozóan, heti rendszerességgel el kellett küldenem nekik postán az írásaimat az amerikai mezőgazdaságról és életmódról.

1952 januárjában beadtam a válópert, a válást májusban mondták ki. Nem sokkal ezután vettem nőül jelenlegi feleségemet. Miután családi problémák miatt széthullt a McClain-farm, és eladták, 1952-ben családommal együtt a floridai Astorba költöztem. Ekkor még a Szabad Európa Rádió munkatársa voltam.

Körülbelül egy év múlva a fiaim anyja, Eva Siemers megérkezett az Egyesült Államokba és perelni kezdett a válás semmissé tételéért. Csak egy bizonyos pénzösszeg ellenében egyezett volna bele a válásba, ám ez az összeg túlságosan is nagy volt a keresetemhez képest. Végül sikerült megoldani az ügyet a törvényszéken, majd beadtam igénylésemet az amerikai állampolgárságért, amit 1957. január 4-én kaptam meg a floridai Orlando szövetségi törvényszékén.

Ugyancsak januárban kiképzői munkára kértek föl a Deland-i Floridai Katonai Akadémia részéről, ahol áprilisig dolgoztam. Áprilisban a Floridai Egyetem Idegen Nyelv Tanszéke tanári állást ajánlott föl. Miután átköltöztem a Florida állambeli Gainesville-be, tizenkét évig dolgoztam az egyetemen, 1970-ig, amikor nyugdíjba vonultam, hogy végre az írásnak és műveim kiadásának szentelhessem az időmet.

Az egyetemen eltöltött évek lehetővé tették, hogy taníttathassam fiaimat. Egyikük a West Point-i katonai akadémián tanult, színjelessel végzett, és miután kétszer megjárta Vietnamot, majd néhány évet oktatóként dolgozott a West Point-on, most a Washington állambeli Fort Lewis főhadnagyaként szolgál.

Egyetemi munkásságom idején magyar és angol könyvek kiadása mellett a nácizmusról és kommunizmusról szóló előadásokat tartottam Amerika- és Kanada-szerte, tanácsadója voltam a Fiatal Amerikaiak A Szabadságért elnevezésű egyetemi mozgalomnak, létrehoztam az Amerikai Magyar Szépmíves Czéhet, a Duna-menti Kutató és Információs Központot és a Danubian Press kiadóvállalatot.

Miután visszavonultam az egyetemről, egész életemet ennek a három szervezetnek szenteltem. Ezek azt a célt szolgálták, hogy nyilvánosságra hozzák az igazságot a Duna-menti országok történelmi, politikai, társadalmi és gazdasági problémáiról. Szívügyemnek tekintettem a Románia Szocialista Köztársaságban élő elnyomott kisebbségek helyzetének bemutatását. A velük szemben megnyilvánuló brutális bánásmódra világszerte felfigyeltek az utóbbi években.

Az Erdélyi Világszövetség első elnöke voltam. (Ez a szervezet a világ 134 erdélyi csoportosulását és társaságát foglalja magába.) Az Amerikai Magyar Szövetség alelnöke és a Lengyel-Magyar Világszövetség igazgatója vagyok, tagja az Árpád Akadémiának, a Templomosok és a Szent László lovagrendjének.

Az életem mindig is nyitott könyv volt. Az most is, és az lesz a jövőben is. Nincs rejtegetnivalóm, és nem kell elnézést kérnem egyetlen tettemért sem. Íróként, a Nemzetközi Pen Club tagjaként azt teszem, amit ennek a nagy szervezetnek a jelmondata hirdet: egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok.

Albert Wass de Czege

Astor, Florida, 1979. augusztus 22.

Az általam leírtak hitelességét az alább személyek tanúsíthatják:
Dr. Francis Wagner, Dr. Elek Horváth, E. Padányi Gulyás, Mrs. Eva Atkinson, Dr. Ida Bobula,
Gábor Bodnár, Tibor Florián, Dr. Julius Molnár, Dr. Z. Ovary, Dr. Alex Szecsey, Rev. Zoltán Szabó, Dr. John Nádas, Dr. M. Majoros, Dr. Daniel, Vizsolyi, L. Eszenyi.

Elválasztó
Wass Albert az íróKutyái - Pajtás és PlutóA katonaWass Albert síremlék - Marosvécs 1999Wass Albert és Szeleczky ZitaMunka közbenSzékelyudvarhely
Elválasztó
Életem története
Epigraph: Ne érezd magad
teljes mértékben
személyesen,
visszavonhatatlanul
felelősen mindenért!
Ez az én dolgom!”
ISTEN

Erdélyben születtem én is, annak is a közepén, amit Mezőségnek neveznek. Ott született Apám is, Nagyapám, Dédapám, valamint minden ősöm, a krónikák szerint legalább is ezer évig visszamenőleg, mikor is az a bizonyos Buzát nevezetű magyar, aki Koppány vezérnek volt valamiféle atyjafia, kénytelen volt menekülni Szent István királyunk haragja elől azokba a járhatatlan mocsarakba, amit sok évszázaddal később Mezőségnek neveztek el. Ennek a Buzát nevezetű bujdosó magyarnak volt az unokája az a markos legény, aki Szent László királyunk életét megmentette volt, amikor az országba betörő kunok szokásuk szerint bölénycsordát hajszoltak rá az ellenségre. Egy jókora tó partján, amit később czegei tónak neveztek el, egy megvadult bölénybika rátámadt a királyra, ledöntötte a lovát s már azon volt, hogy sárba tapossa őt magát is, amikor csak előugrott a nádasból egy derék legény, elkapta szarvánál fogva a bölénybikát s a királyi krónika szerint „behajította a tóba”. Hálából az uralkodó „nemesemberré ütötte” a Miklós névre hallgató legényt s neki adományozta a tóparti dombokat, egészen tova a Szamos völgyéig. Nevet is adott neki a király, nyugati szokás szerint: erejére való tekintettel „Vas”-nak íratta be nevét a nemesi oklevélre.
Ettől a nevezetes Vas Miklóstól származott aztán a Mezőség északi csücskét benépesítő Vas család, melynek nevét valamelyik vármegyei íródeák hamarosan két „s” betűvel írta a László király által rendelt címerbe, mely egy arany-nyíllal átlőtt orrú bölénybikát ábrázol még ma is. Mivel az arany-nyíl királyi nyílvesszőt jelent, arra enged következtetni, hogy Őfelsége alighanem orron-nyilazta az állatot, azért dühösödött meg annyira. Ahogy az idő telt, a környező dombok megteltek lassanként Vass-okkal.
A család czegei ága Mária Teréziától grófi rangot is kapott és a bécsi íródeák (alighanem a német kiejtés miatt) V betű helyett dupla W-vel írta föl a nevet a grófi okmányra és ez az ág azóta is Wass-nak írja a nevét. De ehhez az ághoz fűződik sajnos egy veszedelmesnek nevezhető tett is. Czegei Vass Vid egyike volt azoknak a földesuraknak, akik Básta magyar-pusztító dúlásai után Moldovából hozattak maguknak munkaerőt és betelepítették a Mezőségre az oláhokat, akik ma románoknak nevezik magukat és még 1848-ban, osztrák ügynökök felbujtására kiirtották úgy gazdáikat, mint a környék magyarjait.
Dédapám, Albert Bem szárnysegédje volt a szabadságharc során s emiatt tizenhét esztendőt töltött a kufsteini vár-börtön pincéiben. Az ő apja Tamás, elébb Kolozsvárra menekült, majd később a mezőházi birtokra költözött. Czege az idősebbik Wass-ág birtokában volt, a fiatalabbik ág, melyhez én is tartoztam, hét kilométerre onnan, a nagy tó másik végében élt. Ennek a falunak Vasas-szentgothárd volt a neve. Dédapám azonban már nem tért haza új otthont építeni. Kolozsvárt maradt, majd apja halála után Mezőzáhra költözött. A szentgothárdi otthon újra-építése Nagyapámra maradt. Szép, tágas, kényelmes, emeletes otthont épített ott magának a leégett udvarház helyén. A környék népe kastélynak nevezte, bár nem volt az. Csak egy kényelmes, nagy családra méretezett úri-ház volt, mely köré Nagyanyám egy negyven-holdas parkot varázsolt a hepe-hupás, vízmosásos kopár legelő-oldalra. Messzi idegen földről hozatott ritka fákat: mogyoró-fenyőt, babérlevelű tölgyet Amerikából jegyenye-tölgyet, bodros jázmint Ausztráliából és olyan gyönyörű fenyvesektől koszorúzott kertet teremtett oda, hogy még az első román királyság szakemberei is botanikus-kertnek ismerték el és kis réztáblákkal jelöltek meg minden értékesebb fát.
A második világháború végén aztán mi lettünk a menekültek. A gyűlölettől elvadult román kommunisták nem csak az épületeket bontották le földig, de a kert minden fáját, bokrát, rózsáját kivágták, kiirtották, hogy nyom se maradjon utána. Nem is maradt. A hajdani pompás fenyvesek és virágzó bokrok helyén ma újra csak kopár, vízmosásos legelő-oldal maradt vissza, semmi egyéb.
Így kerültem hát ide Amerikába. A muszka frontról Németországba s nehány év múlva onnan Amerikába, zsúfolt kivándorló-hajón. Első hivatalosan kiutalt állásomat Floridában kaptam. A Delandben székelő katona-iskolába küldtek mértant és algebrát tanítani. Ott a közelben vásároltam meg első amerikai otthonomat: a híres William Astor 1881-ben épült vadász-házát az Ocala National Forestnek nevezett 400,000 holdas erdőség peremén. Az ős-lakosság jobbára medvékből, szarvasokból, vadmacskákból és aligátorokból tevődött össze. Nehány évre rá a katona-iskola bezárta kapuit, engem meg a Gainesville-ben székelő University of Florida vett át, mint ócska lomot, ahol nyelveket és olykor európai történelmet kellett tanítanom. A távolság miatt Gainsville-be kellett költözzünk, de az öreg erdei házat megtartottuk továbbra is és ma, hogy fiaim felnőttek és szétszéledtek, ide bújtam újra mint nyugdíjas tanár s ahogy az idő szaladt velünk, két feleséget is elvesztettem rendre s ma már a harmadiknál tartok. De nem erről van itt szó.
Még az egyetemen voltam, amikor rájöttem arra, hogy Hazámról, Erdélyről jóformán semmit sem tudnak itt Amerikában. Tőkém nem volt, megalapítottam tehát jó erdélyi mintára az Amerikai Magyari Szépmíves Céhet, egy kiadóvállalatot, mely előfizetőkön épült egyedül. Az évi előfizetés tíz dollárba került és ezért a tíz dollárért minden „tag” kapott egy magyar nyelvű, ismeret-terjesztő könyvecskét. Első ilyen „ismeretterjesztő” könyvünk Zathureczky Gyulának, a kolozsvári Ellenzék hajdani főszerkesztőjének „Transylvania, Citadel of the West” elnevezésű munkája volt. Ebből minden amerikai egyetem könyvtára kapott díjmentesen egy-egy példányt. A következő években több hasonló könyvecskét hoztunk ki és helyeztünk el: „The ethnic history of Transylvania”, „Transylvania, the Hungarian Minority in Rumania”, „Transylvania and the Hungarian-Romanian Problem” „Toward a New Central Europe, A Symposium.”
Megalapítottam a „Danubian Press” elnevezésű kiadóvállalatot, melynek segítségével folyóiratokat tudtunk kiadni: „The Transylvanian Quarterly” „The Central European Forum”. Dolgoztam, dolgoztam, dolgoztam. Tőke nélkül, hozzáértés nélkül. Az amerikai magyar előfizetőkre építve mindent.
Csalódtam. Amerika szétszórt magyarjait nehéz volt összetartani. Az előfizetők létszáma egyre csökkent. Kölcsönöket vettem föl. A bukás elkerülhetetlennek látszott. Az Egyesült Közép-Európai gondolat lengyelek segítségét hozta magával. De aztán ellanyhult az is. Hiába: író voltam, nem szervező, politikus. És segítséget sehonnan se kaptam.
Elvesztettük a háborút. Nem csak odahaza: idekint is. Behúzódtam a barlangomba és abbahagytam az egészet. Most itt vagyok, a semmi peremén. Negyvenhat könyvet megírtam s ma már csak ez maradt: az írott, nyomatott szó. Elég lesz arra, hogy utat mutasson a jövendő felé? Ez már nem rajtam múlik, hanem azokon, akik utánam jönnek a magyar élet göröngyös útján. Vénségemre azonban megtanultam valamit: az Isten létezése titkát. Ahhoz, hogy ezt értelmesen elmagyarázhassam, vissza kell térnem az egyre távolodó múltba.
Az Amerikai Magyar Szépmíves Céh életben tartása megkívánta a folytonos utazást: irodalmi estéket kellett tartanom Amerika és Canada minden nagyobb magyarlakta városában. Ősz elején New Yorkban voltunk éppen amerikai születésű feleségemmel, amikor szállodánkban felkeresett egy idősebb úriember. Bemutatkozott: Havas Emil volt a neve. Rémlett, mintha már hallottam volna ezt a nevet valamikor a messzi múltban, de nem emlékeztem, hogy hol és mikor. Vendégem jól megnézett. „Maga még fiatal” - mondta meglepődve, magyarul - „maga tehetséges ember! Egy javaslattal jöttem magához”- tette hozzá és azon nyomban elő is adta a javaslatát:
írjak egy könyvet, úgy ahogy ők diktálják: egy magyarországi zsidó mindenféle megaláztatásnak és kínzásoknak van kitéve, de sikeresen kimenekül Amerikába. Itt szeretettel fogadják, megsegítik és hamarosan sikeres üzletember lesz belőle. A háború után itt New Yorkban összetalálkozik hajdani kínzójával, aki mint menekült érkezik ide, bár még mindég a náciknak dolgozik. . .” Félbeszakítottam. Kértem, hogy fordítsuk a beszédet angolra, mivel a feleségem nem ért magyarul. Meglepődött kissé, de feleségemhez fordulva angolul mondta: Bocsásson meg, ezt nem tudtam. Maga intelligens asszonynak látszik. Született amerikai?” Feleségem bólintott. „Igen.” „Nagyon jó” - mondta Havas úr - „az amerikaiak okos üzletemberek. Maga megért engem, biztos vagyok abban . . .” Havas Emil folytatta a mondókáját. „Ha ezt a könyvet megírja, a maga tehetségével és a mi utasításaink szerint, garantálom, hogy best sellert csinálunk belőle, filmre is felvesszük és maga legalább három-négy millió dollárt keres ezzel!” Nem kellett beszélnem. Arcomba nézett és tekintete elsötétedett. „De ha nem fogadja el ezt a barátságos javaslatot” - mondta fenyegetően - „akkor soha egyetlen könyve sem jelenik meg ebben az országban!” Én már készen voltam egy hasonlóan barátságtalan válasszal, amikor skót-amerikai feleségem vidáman fölnevetett: „Ne beszéljen bolondságot” - nevetett Havas úr arcába. „ Én nem vagyok emigráns, én itt születtem! Nekem ilyesmit ne mondjon Mister Havas, vagy mi a neve!” Nevetése fölbosszantotta látogatónkat. Elvörösödve nyújtotta ki a két kezét maga elé. „Asszonyom” - sziszegte. „Ennek az országnak a népe azt olvas, amit mi akarjuk, hogy olvasson. Azt lát, amit mi akarjuk, hogy lásson! Itt tartjuk a markunkban úgy az amerikai könyvkiadást mint a filmipart. Én csak azért jöttem ide, hogy segítsek a férjén! De ha nem kell a segítségünk, nekünk így is jó!” Azzal megfordult a sarkán és becsapta maga mögött az ajtót. Színét se láttuk többet. Mikor azonban első angol nyelvű kéziratomat beküldtük az egyik ismertebb New York-i ügynöknek: egy héten belül már jött is vissza. „Sajnálom” - írta az ügynök - „az ön neve feketelistán van. Nincs az a kiadó, amelyik hozzá merne nyúlni.” Feleségem már nem nevetett. Megpróbáltuk ügynökök megkerülésével egyenesen a kiadókhoz küldeni: visszajött mindenünnen. Havas Emil igazat mondott. Saját kiadóvállalatunk útján tudtuk csak kiadni minden könyvünket. A Havas Emil neve azonban sokáig kísértett még. Megtudtam, hogy Kolozsvárról származott, megtudtam azt is, hogy még kis gimnazista koromban az Ellenzéknél dolgozott egy rövid ideig és azt is megtudtam, hogy miképpen került Amerikába: egy alkalommal a szerkesztő megszidta valamiért és haragjában Havas Emil kijelentette, hogy akár hiszik, akár nem, ő nem szorul mások jóakaratára. Fogadott, hogy három napon belül repülő-jegyet küldenek érte New Yorkból és egy hét múlva állása lesz a New York Timesnél. Még aznap délután lement a New York Kávéházba, ahol a román egyetemi hallgatók törzsasztala volt, beleköpött a diákvezér arcába s a román diákok véresre verték. De másnap reggel a világ valamennyi lapja, rádióállomása meghirdette a „borzalmas kolozsvári zsidóverést” és három napra rá megérkezett a repülőjegy Amerikába. Így jutott be Havas Emil a New York Times szerkesztőségébe. Érdekes „véletlen”, hogy ugyanannak az évnek az elején jelent meg Németországban, a Steinkopf Verlag kiadásában „Elvész a nyom” elnevezésű könyvem „Die Spur Verliert Sich” cím alatt és jelentős könyvsikert ért el. De mindez bennünket nem érdekelt már akkor.
Úgy az Amerikai Magyar Szépmíves Céh, mint a Danubian Press a bukás szélén állt és megmentésükre már nem volt lehetőség. Amerika magyarjai cserben hagytak. Röviddel azután feleségem is meghalt. Felőrölte a sikertelenség. Magamra maradva az erdőkbe menekültem én is és ezzel egy írói élet munkássága véget ért. A lélek azonban él tovább. Él és munkálkodik nemzete jövendőjén. Ennek a jövendőnek pedig egyetlen biztosítéka az ÚRISTENBEN van. Ő adott nekünk hazát tizenegy évszázaddal ezelőtt s minden veszedelem és nehézség ellenére Ő tart meg minket ebben a hazában. Engem ide-űzött ugyan a vihar, de hazám mégis csak ott van, Erdély földjén. Ezen sem én, sem a világ-politika szeszélyes viharai nem változtatnak semmit. Üzenem Erdély szenvedő magyarjainak: járjatok emelt fővel az ősi földön, mert csak emelt fővel láthatjátok az Istent.
HAGYATÉK című utolsó könyvemben rámutattam a csapásra, mely Istenhez vezet. Gondolkozzatok a tanításon, amit Táltosaink szájából fakadt évszázadok sok veszedelmén keresztül. Aki az Úr Isten szolgálatában él, az megmarad. Amit emberi szóval „csodának” nevezünk, az valójában az Úr Isten munkája bennünk és általunk. Higgyetek és bízzatok ebben, erdélyi véreim s ez a hit és ez a bizalom erőt ad a sors súlyának viseléséhez! Így legyen.

Eredeti kézirat, Czegei Wass Alapítvány Irattára
Elválasztó
Wass Albert az íróKutyái - Pajtás és PlutóA katonaWass Albert síremlék - Marosvécs 1999Wass Albert és Szeleczky ZitaMunka közbenSzékelyudvarhely
Elválasztó
Dr. Wass Albert

Születtem 1908. január 8-án, Kolozsvár mellett, Válaszút községben. Tizenegy éves koromban akaratom ellenére román állampolgár lettem és 11 nappal születésnapom után megismerkedtem a kisebbségi élet bajaival is: 1919. január 19-én, Kolozsvár magyarjai tüntető felvonulást rendeztek a főtéri New York szálloda elé, ahol az új határmegállapító bizottságot vezető francia tábornok lakozott. A román katonaság sortűzzel oszlatta szét a magyar tömeget (a francia tábornoknak azt hazudták, hogy kommunisták akarták őt megtámadni). A tüntetésnek 18 halottja és 38 sebesültje volt. Én futottam, akár a nyúl, nagyapám Deák Ferenc utcai házáig, s csak a báránybőr sipkát lőtték le a fejemről.

Iskoláimat a kolozsvári Református Kollégiumban végeztem, utána a debreceni gazdasági akadémiát, majd a hohenheimi erdészeti egyetemet végeztem el, ahol erdőmérnöki diplomát kaptam. Végül a Sorbonne-on, Párizsban fejeztem be a diákéletemet. Utána hazamentem gazdálkodni kétszáz holdas birtokunkra (ennyit hagytak meg a románok) apám betegsége miatt.

Első verses füzetem a kolozsvári Minerva kiadásában jelent meg 1927-ben Virágtemetés cím alatt. 1930-ban egy újabb versesfüzetemet adta ki a Minerva, annak címe Fenyő a hegytetőn volt. Első regényem 1935-ben jelent meg Farkasverem cím alatt az Erdélyi Szépmíves Céh és a budapesti Révai kiadásában, és három év alatt négy kiadást ért meg. A Baumgarten-díjat vágták a fejemhez érte. Sok bajom volt a románokkal abban az időben, és bár írtam titokban egyebet is, mindössze egy "meséskönyvem" jelenhetett meg Tavak könyve címmel, valamint egy tucatravaló elbeszélésem az Erdélyi Helikonban és a kolozsvári Ellenzék nevű napilapban, melynek rendes munkatársa lettem. A bécsi döntés után azonban, a kurtára szabott felszabadulásunk négy esztendejében hat könyvem jelent meg gyors egymásutánban. A kastály árnyékában meghozta a Klebelsberg-díjat, de én akkor már "átképzős tartalékos zászlós" voltam muszka földön. Gyászos háborúnkat a Bajor-edőben fejeztem be, nem messzire Nyírő Jóskától. Többször is összejöttünk bánatunkat hígítani. Menekültsorsom első esztendejében írta meg bennem a hegyek utáni honvágy A funtineli boszorkányt, a harag és a keserűség pedig az Adjátok vissza a hegyeimet!, ami később megjelent németül, spanyolul és angolul is. Németföldön mint kertész, fadöntő, lábászmérnök (régi nyelven indzsellér: aki a földet méri) és végül mint éjjeliőr éltem és írtam könyveimet 1951 őszéig, amikor végül beengedtek az Egyesült Államokba. Első állásomat a floridai DeLand-ban kaptam mint az ottani katonaiskola számtan- és mértantanára.

Onnan vittek át később a Gainesville-i Florida Egyetemre, ahonnan 1972-ben (másik önéletrajza szerint 1970-ben) korom miatt nyugdíjba küldtek.
1974-ben alapítottam meg az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet és a Danubian Press kiadóvállalatot, mely intézmények segítségével a mai napig (1985) negyvenhat könyvet adtunk ki, magyar és angol nyelven. 1979-ben indítottam el a Transylvanian Quarterly-t, amely az erdélyi magyarság panaszait vitte a világ elé, s amiből 500 példányt osztottunk szét negyedévenként Washingtonban. Ennek a kiadását ebben az évben kénytelenek voltunk beszüntetni, támogatás hiányában.

Életem során valami negyven-egynéhány könyvet írtam, s ha Isten megsegít, még szeretnék néhányat írni, amíg futja az időből. Főképpen életrajzomat szeretném megírni, három kötetben:
A régi Erdély - A háború és ami utána jött - Magyarok Amerikában.

ERDÉLY MAGYARSÁGÁÉRT NÉMASÁGRA ÍTÉLTÉK,
CSAK MI, SZABAD FÖLDÖN ÉLŐ MAGYAROK
TUDUNK ÉRTÜK DOLGOZNI!

Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985. október 13.
Elválasztó
Wass Albert gyermekeivelA fiatal Albi grófWass Albert a huszárWass AlbertDebreceni portréWass AlbertWass Albert a vadász
Elválasztó
Wass Huba: Wass Albert bővebb életrajza                          Angol nyelven
   Szentegyedi és Gróf Czegei Wass Albert (angolul Albert Wass de Czege) vagy egyszerűen Wass Albert, ahogy a magyarok többsége ismeri, 1908 január 8.-án Válaszúton Kolozsvár mellett született, az erdélyi tartomány fővárosában Magyarországon egy ősi arisztokrata családból, amely 1047-ig vezeti vissza eredetét, nem sokkal az első koronás magyar király, Szent István utáni időkből. Szentgothárdon a családi birtokon nőtt fel Szolnok-Doboka megyében, azon a földön, amelyet családja 1142-ben kapott a magyar királytól.

   Kora gyermekkorában buzgó vadász volt, amit hosszú élete végéig azzal a szenvedéllyel művelt, ami szülőföldje hegyeihez, erdőihez, tavaihoz és havasaihoz kötődött. Azok lakóit és népeit élénk figyelemmel kísérte egész életútján. A falvakban élő, a földeken és erdőkben munkálkodó emberek iránti megértése és tisztelete – akár magyarul, románul, vagy németül beszéltek – nyilvánvalóan megmutatkozik művei zömében. Irsai megragadják annak a területnek a szépségét; az ott élők összetett világának dilemmáit és nehézségeit, valamint az emberi jellem győzelmeit és bukásait. Bár legtöbb művének szereplőit ebbe a számára ismerős keretbe helyezi el, témái mégis egyetemesek és időszerűek.

  1919 decemberében Erdély Románia része lett, amikor Czegei Wass Albert elkezdte iskolai tanulmányait Kolozsváron, amit akkorra már Cluj névre változtattak. Később egyetemi diplomáját Magyarországon a Debreceni Agráregyetemen kapta, és ehhez felsőbb erdőmérnöki és vadgazdaság igazgatási diplomákat szerzett a németországi Hohenheim-ban és Franciaországban a párizsi Sorbonn-on. 1932-ben tanulmányútjáról hazatért apja betegsége miatt. Rögtön ezután katonai behívót kapott a romániai hadseregbe és egy évet szolgált a lovassági ezredben. 1934-ben magára vállalta a családi birtok igazgatását, majd egy év múlva feleségül vette Eva Siemers-et, aki hamburgi, németországi származású. Éva a második leánya volt Wass Albert kedvenc nagynénjének, Ilonának, aki több nyáron is elvitte gyermekeit saját gyermekkori otthonába. Első fiúgyermekük Vid 1936-ban született.

   Czegei Wass Albert korán elkezdte írói karrierjét. Az első könyve, egy verseskötet 19 éves korában 1927-ben jelent meg. Diákévei alatt Németországban és Franciaországban alkalmi munkatársként írogatott a "Debreceni Újság" a "Budapesti Hir lap" és az "Ellenzék" című folyóiratok számára. A második könyve 1934-ban jelent meg, mely az első sikermű lett számára: A Farkasverem (angolul The Wolf Pit) amellyel elnyerte a "Baumgarten" irodalmi díjat és több irodalmi társaság tagságát. A könyv részint tragikus, hősies küzdelmét, másrészt szatirikus megformálását adja saját kora erdélyi nemességének, mely a többi hat millió magyarral együtt idegen megszállás tárgyaivá vált az első világháború után. A régi családok, akiknek vagyonát elkobozta a román hatóság, ugyan a régi kastélyukban élnek és próbálják fenntartani az arisztokrata életmódot és ősi hagyományaikat, de közben alig tudnak annyi eleséget összekaparni veteményes kertjükből, hogy ne haljanak éhen. Eközben a fiatalok és tehetségesebbek ügyeskedéssel igyekeznek az új iparosodó világhoz igazodni és sietnek vezető pozíciókba emelkedni. Wass Albert novellái egyre több irodalmi folyóiratban kezdtek megjelenni. Új regényei jelentek meg egymás után nyomtatásban, további megbecsülést hozva számára. Mint például a Kisfaludy Társaság tagja lett, amely a Királyi Magyar Akadémia irodalmi szakágazata volt, valamint az Erdélyi Helikon tagjává választották, amely az erdélyi írók megtisztelő társasága volt, amelynek haláláig ő volt az utolsó élő tagja.

   Nagyapja, Béla örökébe lépett, amikor annak halála után: 1936-ban Czegei Wass Albert lett az Erdélyi Magyar Református (kálvinista) Egyház világi főgondnoka. Ezt az egyházat 1526-ban részben ősei erőfeszítésével úgy alapították, hogy az akkori Európában elsőként Erdélyben mondták ki a vallásszabadság alapelvét. A vallás élete végéig fontos volt számára. Később, a menekülés éveiben laikus lelkipásztorként szolgált Németországban és azon a hajón is, amely a menekülteket Amerikába szállította 1950-ben és 1951-ben.

   1937-től, amint Hitler Nemzeti Szocializmusa követőket vonzott Európa-szerte, megalakult a Romániai Nemzeti Szocialista Vasgárda. Ez fokozódó nyomást mért a magyar, német és zsidó nemzetiségű kisebbségre Erdély minden területén. A kisebbségi csoporthoz tartozás méginkább veszélyessé vált amint Románia belépett a háborúba Hitler oldalán.

   A "Bécsi Béke," amit 1940 augusztus 30.-án irt alá Románia Magyarországgal és a német és olasz egyeztetői eljárás eredményeként Erdélynek a Magyarországgal szomszédos részei, ahol a románok kisebbségben voltak, visszakerültek Magyarországhoz. Mivel a Wass családi birtok is beletartozott ebbe, ez jó hír volt, de ez szabadította el az események láncolatát, aminek következményei évekkel később Romániának a szovjet félszabadítása után és azok Erdélyből való kivonulása után történtek, melyek során Czegei Wass Albertet és édesapját háborús bűnösség vádjával fogták perbe. Mind a mai napig az ebből származó bonyodalom árnyékolja be a már híressé vált író alakját.

   1940 szeptember 10.-én a visszavonuló román csapatok kifosztották a családi házat, minden jószágot magukkal vittek, egy csordapásztort megöltek és egy másikat megsebesítettek. Másnap a magyar katonák megérkeztek a birtokra, amely ekkor már az új határ közelébe esett. Lefoglaltak négy vendégszobát és berendezték az ideiglenes parancsnokságot, mivel a környéken nem volt más elszállásolási lehetőség. Hadi törvényeket léptettek életbe az országok határmezsgyéjén 1941 januárjáig, amíg a polgári közigazgatást újjászervezték.

   Sokkal korábban, mielőtt ezek az események történetek, Románia királyának királyi fővadásza, Mocsonyi de Foen Anton felkérte az írót, mint szakértőt a vadgazdasági igazgatóság ellátására Szászrégenben a Kárpátok hegyes vidékén, melyet ő nagyon jól ismert. Ezért szeptember 14.-én elutazott, hogy találkozzon Dr. Opescu Jonel-lel, a szászrégeni polgármesterrel és hogy a királyi vadászmester segédje legyen. Másnap estére ért fel a hegyre Ratosnya faluhoz, ahol megszállt és reggel folytatta lóháton az utat az un. Dealu Brad nevű szállásra a Kárpátok magasabb hegyfokán.

   Két héttel később üzenetet kapott otthonról, hogy második fia Csaba, aki akkor három éves volt, agyhártyagyulladás miatt súlyosan megbetegedett. Mire hazaért, október 2.-ra, már halva találta fiát, aki szeptember 29.-én halt meg. A temetés után még néhány napot otthon töltött, majd magával vitte feleségét egy kis vigaszt adó kikapcsolódásra a Kárpátokba.

   Míg otthon tartózkodott, értesült arról a kellemetlen incidensről, amit történt, ami miatt néhány évvel később háborús bűnösséggel megbélyegezték. A magyar rendfenntartó erők a helyi községben letartóztattak öt embert, akiket politikailag megbízhatatlannak tartottak. A határőrség a családi házba vitte őket, Pakuts kapitány parancsnokságára és bezárták őket a gazdasági magtár pincéjébe. Egyikük a falu polgármestere volt, akit az idősebb Wass gróf unszolására szabadon bocsátott a kapitány, de nem engedték szabadon az őrök a négy fiatalabb személyt. Köztük volt a zsidó boltos lánya és annak unokatestvére is. A rendfenntartó tiszt elrendelte, hogy a foglyokat vigyék a megyei székhelyre. Néhány mérfölddel később az őrök lelőtték a foglyokat – állítólagos szökési kísérletük miatt. Az egész ügyre soha nem derült fény, de a kapitányt megbüntették; és a család azt gyanítja, hogy az bosszúvágyat forralt magában, mivel szüleit megölte néhány román évekkel korábban. Viszont a falusiak a család tagjait okolták azért, hogy ők hívták fel a figyelmet azokra, akik politikailag megbízhatatlanok. Egy katonai kivizsgálás az esetről már akkor elkezdődött november előtt, mielőtt Czegei Wass Albert visszatért a hegyekbe.

   1941 januárjában a magyar hatóságok vadvédelmi ellenőrnek nevezték ki a magyar-Erdély területén. Miközben ezt az állást betöltötte, megkérték, hogy legyen a kolozsvári újság, az "Ellenzék" irodalmi szerkesztője. Így megosztotta idejét e két foglalatosság között, s még apjának is segített a gazdaság irányításában a birtokon. Ez év augusztusában harmadik fia, Huba megszületett. Ez az időszak termékeny volt az író számára. Az első regénye megjelenése után még hat másik regénye kiadását intézte rövid idő alatt. 1942-1943-ban két összefüggő történelmi regényt adott ki, melyek további elismerést hoztak számára: Mire a fák megnőnek (angolul: As Soon As the Trees Grow) és A kastély árnyékában (In the Shadow of the Castle) címmel. A két kötetes regény történetének hőse az egyszerű erdélyi földművelő, aki megpróbálja a tisztesség, nyíltság és jóakarat hagyományát a külső elnyomás és a belső hanyatlás dupla nyomása alatt. Egy erdélyi család történetét dolgozza fel a könyv az 1849-es magyar szabadságharc leverésétől kezdve, ami végülis a magyar reformerek sikertelen kísérlete a demokratikus köztársaság létrehozására, egészen az 1919-es román megszállásig, az első világháború után. A könyv krónikában jegyzi fel a külső erők hatását Erdély népére, akiket elnyomott a Habsburg imperializmus, de zsarnokságában tartott saját kormányuk is Budapesten, s végül a nemzeti büszkeség és demokratikus eszméi között hányódva egy háború teszi őket tönkre, amely látszólag azzal kezdődött, hogy Erdély leggonoszabb ellenségét, a koronás herceget Ferenc Ferdinándot megölik, de valójában rettenetes következményekhez vezetett a népesség és a terület egésze számára. A művet Klebelsberg irodalmi díjjal, Zrinyi díjjal jutalmazták és a szerző díszdoktori címet kapott a Kolozsvári Egyetemtől.

   Míg a világban háború volt, s a német, magyar és román hadseregek mélyen benyomultak a szovjet Oroszországba, Czegei Wass Albert ekkor még nem vett részt a háborúban. Aztán 1942 májusában három hónapos katonai átképzésre behívták, bár utána ismét visszatért a polgári életbe. A romániai lovassági ezredben való korábbi kiképzése miatt tartalékos tiszti kinevezést kapott a királyi magyar lovasságban.

   Így még majdnem egy évig folytatni tudta polgári elfoglaltságait. A negyedik fia, Miklós 1943 januárjában született. Márciusban az újság szerkesztőjét behívták katonának, így Czegei Wass Albertet kérték meg a helyettesítésére, míg megfelelő embert nem találnak e poszt betöltésére. Azonban július 1.-én két német Gestapo tábornok elfoglalta az irodát és meghatalmazásukkal cenzúrázták a lapot, mire ő egyszerűen kisétált a hivatalából és visszavonult a hegyi menedékbe.

   Két héttel később a család egyik régi barátja, Veress Lajos tábornok, az erdélyi magyar haderők parancsnoka üzenetet küldött neki, hogy a németek keresik, és azt tanácsolta, hogy jelentkezzen önkéntesnek aktív szolgálatra. Kinevezték a királyi magyar lovasság 9. ezredébe, hogy harcoljon a szovjet tankok alakulatai ellen lóháton Ukrajnában. Néhány hónapon át rettenetes harcokban vett részt, amikor a német erőket és szövetségeseiket: a magyarokat és románokat visszaszorították. Karácsonyra elveszett az ezrede: nem maradtak sem emberei, sem lovai.

   1944 áprilisára kinevezést kapott Veress tábornok hadi segédjeként, aki ebben az időben a magyar anti-náci földalatti mozgalom titkos vezetője volt. Ugyanabban a hónapban született ötödik fia, Géza. A tábornok ebben az időben titkos egyezkedésben volt a magyar kormány és az atlanti szövetségesek között, hogy bebiztosítsa megállapodással a szovjet erők kiszorítását a Kárpát-medencéből, ezért cserébe ellene fordul a már visszavonulóban levő német erőknek. Mint a tábornokhoz tartozó tiszti személyzet, Czegei Wass Albert részt vett ezekben a sikertelen kimenetelű egyezkedésekben. Szeptemberre Veress tábornokot a német Gestapo letartóztatta, és vele együtt a hadsegédjét is. De őt az alacsony rangja miatt szabadon engedték, és ezután ugyanazt a pozíciót folytatta a Veress tábornok utódai: Kovács, Fónagy és Tigler tábornokok oldalán mindaddig míg a maradék német seregek visszavonultak Erdélyből Magyarországra.

   1944 októbertől a visszavonuló magyar csapatok pokoli harcot vívtak a szovjet hadseregek ellen faluról falura; gyakran visszafoglalva területeket csak azért, hogy tanúi legyenek annak a sok atrocitásnak, amit a "felszabadító" kommunista hordák elkövettek. Még mielőtt az ellenség elérhette volna Szentgothárdot, a család útipoggyászokkal elmenekült és kiutazott a front hatóköréből Magyarországon keresztül.

   1945 márciusára a visszavonulás során elérték Sopron városát az ausztriai határ mellett. Ott találkozott újra Czegei Wass Albert feleségével és fiaival a család barátainak otthonában. Azt is felderítette, hogy régi parancsnoka Veress tábornok a közelben Kőhalmán van bebörtönözve. Engedélyt szerezve a látogatására megtudta, hogy a parancsnoknak még mindaddig sikerült kapcsolatban maradni a földalatti mozgalommal, mely elkezdte a szervezkedést a szovjet megszállás idejére. Felajánlotta, hogy elküldi családját a német rokonokhoz, ő pedig csatlakozik a földalatti mozgalomhoz. A tábornok meggyőzte őt arról, hogy nagyobb érték az, ha életben marad és íróként elmondja a világnak a nemzeti szocializmus és a kommunizmus minden veszélyét, míg igazságos békét nem nyernek a magyar nép számára.

   A menekülés a szovjet hadsereg árnyékából a közelgő amerikai haderőkhöz a német Bajor földön át kevés esélyről és nagy szívfájdalomról szól. A földalatti kapcsolatai révén őt rendelték oda, hogy kísérőként segítsen a menekült családokkal telt vonat Magyarországról való kijutásában. A vonat sűrű golyózápor között hagyta el Magyarországot, s talán az utolsó volt, amelynek sikerült ez az akció.

   Áprilisra sok kitérővel, a visszavonuló német vasúti forgalmat kikerülgetve Ausztrián és Csehszlovákián át a vonat átjutott Németországba a sűrű "Bajor erdők"-be (Bayerischer Wald) mikor az üzemanyag kifogyott a Bleibach nevű kisvárosban. Egy napos felderítés után Czegei Wass Albert talált két üres szobát a Rabb családnál a Plarnhof nevű közeli falucskában. A Rabb család gazdaságában munkáskézre volt szükség, mivel a fiak még valahol a fronton voltak. Azon az éjszakán a magyar arisztokrata család egy fillér nélkül sétált fel Plarnhof magas hegyére, mialatt folyt a tüzérségi harc a nyugatról bejövő amerikai haderők és a keleten még harcoló német erők között.

   Néhány nap múlva az amerikaiak megérkeztek Plarnhofba és a magyar lovassági tisztet bebörtönözték. Rövid fogvatartás után mégis kiengedték, amikor felesége Éva megjelent a táboron kívül három kisfiúval az oldalán és a negyedikkel a karján, és angolul beszélve azt kérte, hogy találkozni akar a tábori parancsnokkal. Az amerikaiak nem láttak semmi okot arra, hogy fogva tartsák. A család a Rabb farmház két kis szobájában lakott 1949 májusáig.

   Míg a háború utáni élet a Bajor országrészben próbára tette az embert, de sokkal jobb volt, mintha menekült táborban élt volna a család. Valóban, teljes és kielégítő volt az életük sok tekintetben. A magyar nemesember nem vesztegette az időt, hanem két kézzel nekigyürkőzött minden munkának és nem fogott ki rajta semmilyen munka. Egy rövid ideig az amerikai katonai kormánynak földmérőként dolgozott, de elsősorban a Rabb családnak segített a termény betakarításbán. Már az első tavaszon egy nagy veteményes kertet tervezett. A kert egyharmadában dohányt ültetett. A zöldségeskert nemcsak a családot látta el, de a Rabb család egészséges életrendjét is kiegészítette. A menekült magyar család viszonzásul tejet és vajat kapott. A dohánytermés azokban a napokban annyit ért mint az arany. Ősszel és télen, miután a termés be volt takarítva, Albert reggel elindult a farmról egy nagy üres hátizsákkal és cigarettával teli kis dobozokkal, amit előző este összesodort. Este tért haza, a hátizsákja megrakva szalonnával, sonkával, sajttal, kenyérrel és más szükségleti cikkekkel – az árucsere eredményeivel. Nyáron a család gombát és fekete áfonyát szedegetett az erdőben. Egy részét felhasználták, a többit eladták a piacon. Albertet alkalmi favágással is megbízták és kézpénzzel fizettek. Laikus lelkipásztorként is szolgálatot teljesített a szétszórt magyar protestánsoknak, akik a közelben hasonló körülmények között éltek – a többnyire katolikus Bajorországban.

   Arra is volt ideje, hogy írjon és a gyermekeivel időt töltsön. Egyik kincse, amit magával tudott vinni az írógépe volt. Néhány regényt irt ezalatt az idő alatt. Azokat a történeteket, amelyekkel fiait szórakoztatta a gyermekeknek irt könyvek történeteiben feldolgozta. Ekkor írta meg az Adjátok vissza a hegyeimet (Give Me Back My Mountain) című művét. Lefordították német, spanyol, holland, és angol nyelvekre – mely a háború után Európa egyik legsikeresebb könyve lett. Ez egy fiatal erdélyi hegyi fiú története. Először a románok üldözték, majd a németek, s végül az oroszok, s mire észre veszi, egy kitelepített személy lett belőle nyugat Európában család nélkül, ország nélkül és jövő nélkül.

   Ebben az időben csatlakozott a családhoz Moldován Ágnes, egy középkorú erdélyi hajadon, aki előzőleg egy tehetős budapesti családnál dajkaként dolgozott. Munkaadói Amerikába emigráltak, őt hátrahagyva a menekült táborban. Ágnes nénit az Isten küldte a családhoz az apró gyermekek mellé, aki beköltözött hozzájuk az egyik kis szobába a Rabb házba, és élete végéig a családdal maradt.

   1949 májusára az Éva hamburgi családja házát sikerült annyira helyreállítani a bombázások után, hogy kényelmesebb elszállásolást biztosított. A család egy lakosztályba költözött abban a nagy komplexumban, amit "Klinker"-nek neveztek, ami még meglehetősen romos volt. Az írót éjjeliőrként alkalmazták sógora építőipari vállalatánál. Ez fedezte az apartmentet és az alapvető költségeket. Megengedték neki, hogy írjon – az épületet ellenőrző útjai között. Legalább négy további könyvének kiadását ő intézte, melyek Európában 1951-56 között meg is jelentek – A Tizenhárom almafa (The Thirteen Apple Trees), A Szent boszorkány (The Holy Witch), Elvész a nyom (The Trail is Lost), az Antikrisztus és a pásztorok (The Antichrist and the Shepherd). Itt megint talált egy kis magyar protestáns gyülekezetet, ahol vasárnaponként laikus lelkipásztori szolgálatot végzett.

   Hamburgban elégedetlen volt azokkal a lehetőségekkel, melyeket íróként elérhetett. A fiai Németországban való lehetőségei is aggasztották, akik a közép és kelet-európai menekültekkel egy sorban német menekültként nőttek volna fel. Közben a hatodik fiú, Endre vagy Andreas megszületett 1950-ben. Nem utolsó sorban, hű akart lenni eredeti céljához, amiért nyugatra küldték: ki kellett vándorolnia az Egyesült Államokba.

   Az Egyesült Államokba való bevándorlás hosszú ügyintézéssel és alapos kivizsgálásokkal járt: megkövetelték az egészségügyi és a személyi háttér-kivizsgálásokat, hogy kizárják mind a fertőző betegeket, mind azokat, akiknek nem kívánatos náci vagy kommunista háttere volt. A család beköltözött a kitelepített személyeket átvizsgáló központba Hamburg mellé, az e célra létesített barakkba, melynek "Camp Wentorf" volt a neve. Az egyszobás helyiségek nemigen kedveztek nagycsaládok közös elhelyezésének. Az ételt közös étkezőben kapták, de rendszerint rövid ideig tartott az ott tartózkodás. Albert ismét talált protestáns menekülteket akiknek laikus igehirdetőre volt szüksége. Ebben az időben a gyülekezetbe lettek, litvánok és észtek is beletartoztak.

   Bizonyos okok miatt a család majdnem egy évet töltött a Camp Wentorf-i táborban. Először is, az anyánál, Évánál tuberkulózist állapítottak meg. Ez azt jelentette, hogy ő nem vándorolhatott ki a családdal. Sok megfontolás után az a határozat született, hogy Albert Ágnes nénivel és a négy idősebb gyermekkel, akik már 14, 9, 7, 6 évesek voltak ekkor, folytatja a tortúrát, míg Éva a csecsemővel, Endrével a családjánál marad és gyógykezelése ott folytatódik. A másik késedelmi ok az apa tüzetes kivizsgálásának eljárása volt, aki nem csupán egyszerű honpolgár volt a háború előtt és alatt.

   A család – Éva és Endre nélkül – megérkezett a New York-i kikötőbe az Amerikai Muir Generális hadi szállítóhajón (USS General Muir) 1951 szeptember 21.-én. A hosszú utazás során Albert részint világi lelkipásztorként szolgált a protestánsoknak, másrészt a hajó napilapjának szerkesztője volt. A család találkozott a befogadó védnökével, W. G. McClain úrral, aki Bellair városából Ohio-ból jött leányával Elizabeth Fay-vel és annak fiával Joe-val. Albertet felvették alkalmazásukba, hogy McClain tejgazdaságát vezesse. Az Ohio-ba való utazás – két autóval és egy kis teherautóval, amely a család bőröndjeit szállította – kalandos volt. A gyermekeknek, akik már apjukkal angol leckéket vettek amíg a kivándorlásra várakoztak rengeteg kérdésük volt. A McClain család úgy döntött, hogy nagy vidéki házukba a farmra viszik a családot, amíg az anya csatlakozik hozzájuk. Elizabeth – egy meleg, anyáskodó, elvált asszony, foglalkozásra nézve tanár – főzött, vezette a háztartást és szárnyai alá vette a fiúkat.

   A megérkezés után hamar felajánlották Albertnek, hogy írjon rövid rádiós szövegkönyveket a mezőgazdaságról és az Egyesült Államokban az életről, melyeket a Szabad Európa rádió Magyarországra is fog sugározni. Minden szövegkönyvért ötven dollár összeget kapott. Bár hosszú órákat vett igénybe a farmon végzett munkája, még arra is képes volt, hogy regényt írjon azokról akiket hadifogolyként elfogtak a koreai háborúban ezzel a címmel: Why? (Miért?). A könyv annak a lecsapódása volt, hogy Elizabeth fiát Joet besorolták. A könyv, melynek angol fordítását Elizabeth segítségével írta és kinyomtatták, mérsékelt fogadtatást kapott.

   A McClain farmot a nagy gazdasági válság előtt vették, amikor még W.G. McClain úr sikeres bankár volt, és mivel a farm a felesége nevén volt, megmaradt a családnak, mikor a banki üzlet tönkrement. Amikor a felesége meghalt, két fia és három lánya örökölte, akik egyformán részesedtek a haszonban amit a farm hozott. McClain úr és lánya Elizabeth bevételi forrása egy kis tejtermékeket áruló bolt fenntartásából eredt, melyet alkalmazottak nélkül egyedül vezettek. A farm megmunkálását nem hozzáértő munkásokkal végeztették, ezért a családi ügyintézésben nehézzé vált jövedelmezőbbé tenni a birtokot. Albert javaslatára egy év múlva eladták. Az eladásra 1952 kora ősszel került sor.

   Időközben Éva gyógyulása késett, Albert és Elizabeth megszerették egymást. Albert beadta a válópert 1952 januárjában és megesküdött Elizabeth-tel még abban az évben májusban. A McClain farm eladása után az új pár, a menyasszony apja W.G. McClain úr, Moldován Ágnes és a négy fiú Floridába utaztak. McClain úrnak egészségi problémái voltak és azt mondták neki, hogy nem bír ki még egy telet. Floridában letelepedtek egy kis házban egy Astor nevű faluban a Szent János folyó partján a "Lake" (Tó) megye egy távoli pontján, melyet az ocalai nemzeti erdő vett körül. Albertnek még mindig volt egy kis bevétele a Szabad Európa rádiótól és ide költöztették McClain úr és Elizabeth kis tejtermékes boltját is. McClain úr vett egy nagyobb házat kb 10 hektár földdel a szomszédos Astor Park-ban, ahol a családnak kertje lett néhány haszonállattal. Albert és fiai vadásztak és halásztak az erdőben. A fiúk két kecskét és később egy tehenet fejtek. A területhez tartozott egy kis narancsültetvény is, ami a családnak egy kis "karácsonyi pénz"-t hozott.

   Elizabeth két férjezett lánya, Anne Sanborn és Patricia Roush szintén Floridába költöztek családjukkal, és így Albertnak és Elizabeth-nek egy eleven, nagy és növő, kiterjedt családja lett, melynek tagjai egymáshoz közel maradtak mindmáig.

   Astor községében nem volt újság, tűzoltó állomás, sőt rendőrség sem; a legközelebbi törvényszék is több mint húsz mérföldre volt. Főként vadászok és halászok részére volt kedvező az üzletelés. Ezt viszont az illegális halászat és az illegális "holdfény" szeszipar kialakulása egészítette ki az erdőkben eldugva. Albert és Elizabeth megalakították a fiú cserkészetet és egy kis napilappal támogatták az állampolgári jogot és a törvényességet. Albert vezércikkei sok témát érintettek és időnként ezekből néhányat a közép Florida nagyobb újságjaiban is megjelentettek.

   1954-ben Éva és fia Endre eljöttek az Egyesült Államokba, miután Évát kigyógyították a TBC-ből. Éva megbékélést akart és abban reménykedett, hogy érvényteleníteni lehet a válást. A bíróságon annyit ért el, hogy a végkielégítést elrendezték, és így fiával Endrével visszatért családjához Hamburgba. A fiúk ezért hosszú évekig el voltak különítve, mivel Endre a német unokatestvérekkel együtt nőtt fel.

   A család anyagi helyzete szűkös volt és sokféle próbálkozással igyekeztek jobb megélhetést biztosítani az Ocala nemzeti erdőségben. A tejtermékek boltja nem volt jövedelmező Floridában, ezért eladták. Az ebből befolyó pénzt befektették egy éttermi vállalkozásba Astorban, visszatérve az első floridai otthonukba. A főzést Elizabeth végezte, Ágnes volt a mosogató, a fiúk szolgáltak fel az asztaloknál. Albert volt a vendégváró, aki időről időre visszavonult írni egy hátsó szobába, amikor nem volt rá szükség. Néhány év múlva felhagytak ezzel a vállalkozással, amely utóbb többnyire csak hétvégeken üzemelt. Eközben Albertet felvették matematikát és latint tanítani egy fiú internátusba kb húsz mérföld távolságra. 1956 őszén Elizabeth is kapott tanári állást egy általános iskolába Fort McCoy-ban, ami szintén kb húsz mérföldre volt, de a másik irányban. 1957 januárban Albert állás ajánlatot kapott a Floridai Egyetemen, hogy vezesse a nyelvi laboratóriumot, a diplomázó végzős diákoknak és a doktori fokozatra jelölteknek tanítson franciát, németet, és a megkövetelt idegennyelv-tudást ellenőrizze. (Ugyanabban a hónapban ő és fiai is megkapták az amerikai állampolgárságot az orlando-i állami szövetségi bíróságon.) A család bezárta az éttermet, eladták azt a házat és egy faházba költöztek az erdőbe, közel az Elizabeth iskolájához, úgy hogy a család többi tagja is könnyen be tudjon járni az egyetemre az 1957-es év tavaszi szemeszterén.

   1957 őszére Albert és Elizabeth meg tudtak venni egy nagyobb házat Gainsville óvárosában, ami némi felújítást igényelt. Az 1956-os magyar forradalom első évfordulóján október 23-tól november 5-ig az apa és fiai fekete karszalaggal jelentek meg az iskolában, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a vasfüggöny mögötti kis népek sorsára. Albertet gyakran felkérték szónoknak polgári klubokban, hogy beszéljen a kommunizmus és nemzeti szocializmus veszélyeiről és mint fakultási tanácsadó a "Fiatal Amerikaiak a Szabadságért" egyetemi mozgalom javára is működött. Egyik beszédét akkoriban közölte a nemzeti sajtó "Élő Beszéd" rovata.

   A tizenkét év alatt, amelyet a Floridai Egyetem fakultásán eltöltött, két fia: Géza és Miklós diplomát szerzett azon az egyetemen. Huba fia az Amerikai Egyesült Államok katonai akadémiáján West Point-ban végzett és tiszti karrierjét elkezdte az amerikai hadseregben. 1959 őszén, miután Huba fiát kinevezték az akadémiára, Albert – nagyon jellegzetes módon – hat hónapig egy építőipari céghez küldte a fiát dolgozni, csakhogy értékelje majd a mindennapi emberi munkát egykor, amikor tisztként parancsnok lesz.

   Ezalatt az idő alatt néhány könyvet kiadott magyarul és angolul, körutakra ment Amerikaszerte és Canadába, megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet, a Dunai Kutatási és Információs Központot és a Dunai könyvkiadót. Az egyetemről való nyugdíjazása után 1970- ben visszatért Astor Parkba Elizabeth-tel és teljes idejét ez utóbbi három szervezet missziójára összpontosította. Az első célja a klasszikus magyar irodalom megjelentetése volt, hogy a világ minden részén élő emigrációs magyarságot jó magyar irodalmi anyaggal lássa el, és hogy kiemelt kulturális és klasszikus műveket angolul is megjelentessen, hogy segítse a második és harmadik nemzedéket magyar örökségük tudatos megőrzésében. A második szervezet célja az volt, hogy fontos tényeket ismertessen a jövőbeni politikai döntéshozók számára azáltal, hogy összegyűjti és publikálja a tudományos munkákat kutatási intézetek és könyvtárak számára és feltárja a Duna-menti közép és kelet Európai országok történelmének, politikájának, szociális és gazdasági problémáinak égető kérdéseit. A Dunai könyvkiadó létesítésének célja a saját könyvei és mások könyveinek kiadása és piacra tétele volt. Amikor csak lehetősége adódott, információkat jelentetett meg a hírhedt Ceausescu rendszer kommunista Romániájának a kisebbségekkel szembeni brutális bánásmódjáról.

   Ezidőtájt ő lett az Erdélyi Világszövetség első Elnöke, amely a világ minden részéről 134 tagegyesületet foglalt magába, melyek erdélyi menekült csoportokból álltak. Alelnökként szolgált az Amerikai Magyarok Szövetségében (AMSZ), igazgató volt a Lengyel-Magyar Világszövetségben, tagja volt az Árpád Akadémiának, Templomos Lovagrendnek (Máltai?) és a Szent László Lovagrendnek.

   Életének ez a korszaka, különösen 25 éve – 62 éves korától 87 évéig – rendkívül termékeny volt. Az előbb idézett munkásságán túl néhány kitűnő irodalmi művet alkotott. Ezek között leginkább említésre méltó az a két kötet, amelyben saját családja ezer éves erdélyi történetét szövi a regénybe – a középkortól a jelenig – mely a Kard és kasza (Sword and Scythe) címet viseli. Ez a műve jelent meg elsőként az Amerikai Magyar Szépmíves Céh nyomtatásában 1974-ben.

   1979 késő nyarán megjelent egy levél a Gainsville-i "Daily Sun" napilapban, amely Czegei Wass Albertet háborús bűnösként vádolja, mint aki a ocalai nemzeti erdőben rejtőzködik. A cikket más cikkek követték néhány közép-floridai újságban, amelyekben interjúkat közöltek, melyeket szomszédos lakókkal, az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma meg nem nevezett forrásaival, a Simon Wiesenthal bécsi Központjával és magával Czegei Wass Alberttel készítettek. Mint kiderült, a Floridai Egyetem rovartani professzora részt vett Bukarestben (Romániában) egy rovartani konferencián. Czegei Wass Albert és politikai szövetségesei azért lobbiztak, hogy Romániának addig ne adják meg a kedvezményezett ország státuszt amíg az emberi - polgári jogok betartásában nincs javulás. A román kormány kiadta az ott látogató professzornak azokat a régi jegyzőkönyvet 1945-ből, amelyet a Simon Wiesenthal Központnak és az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma részére készítettek, amelyben Czegei Wass Albertet és édesapját halálra ítélték az 1940 szeptemberében történt határmenti incidensekkel miatt. (Azóta e bizonyos jegyzőkönyvekről kiderült, hogy 65 jelentős földbirtokos állampolgárt fogtak perbe és ítéltek halálra távollétükben, tehát "in absentia" 1945 július 13.-án egy egész napos perben, amely a jogrend minden alapelvének a kigúnyolása. Olyan bűntények miatt vádolták, amiket nem követhetett el, mert nem is volt jelen, de mégis neki tulajdonítják a megfélemlített és nem tiszta szándéktól vezérelt egyének tanúvallomásai alapján. Ez az a korszak volt Romániában, amikor a Szovjetunió szövetséges lett és a szovjet haderők kiemelt szerepet játszottak az egész országban, hogy hatalomra segítsék az új polgári vezetőséget, de még nem csitult el az a közelmúltból az ellenségeskedés. Bár a kommunista kormány még nem alakult meg, de a kommunista propagandisták országszerte agitáltak a középosztály és a felsőbb osztályok ellen, hogy bebiztosítsák a szocializmus térhódítását Romániában.)

   Az Igazságügyi Minisztérium rendelkezett ugyan a Czegei Wass Albert ügy irataival, de felsőbb államérdekek miatt nem firtatták az ügyet egy darabig. Huba fia ebben az időben főhadnagyként szolgált a hadseregben és rávette apját, hogy készítsen tanúságtételi nyilatkozatot és bizonyságokkal igazolja hollétét arról az időről, amikor az állítólagos bűntények történtek. Együtt utaztak Washingtonba, hogy tanúvallomást tegyen az Igazságügyi Minisztérium különleges feladatokra kiképzett alakulata előtt. Fellebbeztek az ügyvivői bizottsághoz, hogy gyorsítsák meg azt a kivizsgálást, melynek során tisztázzák az író nevét, és egyúttal a legfelsőbb szintű tisztázást adják meg, hiszen ettől függött Huba jövője, aki ezt a legfelsőbb titkos tisztázást meg is kapta, következésképpen az ügyet Amerika lezárta. Az ügy azonban még mindig elrendezésre vár Romániában, köszönhetően a jelenlegi kisebbségi politikának és az éretlen törvényes eljárásoknak abban az országban. Míg a román nacionalisták azzal vádolják, hogy háborús bűnös, a család egy sereg emberrel – mint egy nagy csapat – azon dolgozik, hogy ebben az áldatlan ügyben felderítsék az igazságot és rehabilitálják a nevét. Ez még sok időt és energiát igényel, de fontos Erdély jövője miatt.

   Elizabeth, aki Czegei Wass Albert munkásságának oszlopos támogatója volt 1987 márciusában meghalt, egyedül hagyva őt 79 évesen közép Florida távoli pontján, Astor Parkban. Ettől kezdve csendes magányban élt írásaival hétközben, de mindig akadt látogatója a hétvégére. Helyben is sok barátja volt, mert az "Astor Kiwanis Club"-hoz tartozott, (fordító megjegyzése: helyi könyvtári és olvasóbarát klub) de Elizabeth lánya Anna vagy Géza fia szinte minden hétvégén felkeresték. A testvérek közül Vid gyakran meglátogatta Virginiából, mivel a többiek az Egyesült Államok nyugati partvidékén vagy Európában laktak. Az író nagyon sok magyarral tartott kapcsolatot a világ minden tájáról telefonon és levelezéssel.

  Nem egészen négy év múlva Elizabeth halála után, 83 éves korában Czegei Wass Albert újra megnősült. Új felesége Mary jó társa lett élete hátralevő szakaszán.

   Időközben fiai szép élethivatást töltöttek be. Vid egy tisztító vállalat tulajdonosa lett Roanoke városban Virginiában. Huba a késői 80-as évekre az amerikai hadsereg fődandártábornoka lett, a NATO központban Brüsszelben szolgált, a legfőbb szövetségesi haderők parancsnokságán a főtitkár és a legfelsőbb szövetségesi parancsnok tanácsadója lett, mely a hagyományos európai fegyveres erők (CFE) terveit és végrehajtásait irányítja és nagymértékben hozzájárult a vasfüggöny összeomlásához. Miklós pénzügyi szakértő lett Californiában. Géza környezetvédelmi tanácsadási hivatalt alapított Fort Myers városában Floridában. És Endre, vagy Andreas, a Hamburgi Egyetem közgazdasági szakán professzor, a szakterülete a volt kommunista gazdaságpolitika átalakítása kapitalista piacgazdaságra.

   Amíg más emigráns magyarok fiai és leányai úgy nőttek fel, hogy folyékonyan beszélnek anyanyelvükön, a híres magyar író fiairól ez nem mondható el. Ami a négy fiú magyar tudásából megmaradt, az Ágnes néni kényszerének köszönhető, aki haláláig – a 70-es évek végén – nem értett más nyelven csak magyarul. Ahogy Amerikába megérkeztek, az első naptól amerikai háztartásba csöppentek bele. Az első néhány kritikus hónapban a McClain család házának vendégei lettek és udvariatlanság lett volna, ha a vendéglátók jelenlétében németre vagy magyarra fordították volna a társalgás nyelvét. A fiúk nagyon gyorsan megtanultak angolul, s mire Albert és Elizabeth összeházasodtak és Floridában alapítottak otthont, a családi életforma kialakult és angolul kényelmesebb volt beszélni. Bár voltak kísérletek arra, hogy "magyar napokat" tartsanak és plusz magyartanításban vegyenek részt, de ezek sikertelenné váltak két okból. Először is, Elizabeth és Albert úgy hitték, hogy a fiúk a vasfüggöny mögötti magyaroknak jobb nagyköveteivé válhatnak, ha példa értékű amerikaiak először. Másodszor, Albert legjobb szándéka ellenére sem tudott több figyelmet fordítani erre, mert annyira lekötötték az írásai és a hivatásával járó tevékenységek, hogy a fiúk felnevelése valójában Elizabethre hárult.

   Eközben Endre Hamburgban nőtt fel. Az ötvenes évek végén Albert édesapja, aki szintén Endre el tudta hagyni Magyarországot az előrehaladt kora miatt. Megpróbált ugyan az Egyesült Államokban élni fiával, de a kulturális eltérések áthidalása túlságosan nehezére esett. Ehelyett inkább kedvenc unokahúgához, Évához és fiához költözött. Így, ő jelentős hatással volt unokája életére. Fiatal éveiben és serdülőkorában Endrét Éva elvitte a rokonok meglátogatására Magyarországra és Romániába. Endre Erdélyben találkozott későbbi feleségével Ágnessel, aki szintén egy régi arisztokrata család tagja volt, de akkoriban már nagyon egyszerű életet éltek. Ráadásul, Éva a Hamburgban tanuló magyar ösztöndíjas diákoknak szobát és ellátást adott. Ezek a kapcsolatok fontossá váltak Endre életének formálásában. Ő tudatosabban átélte, hogy milyen a valóságos helyzet a vasfüggöny mögött, mint testvérei, és volt alkalma édesanyjával együtt néhány embert támogatni és utazásokat tenni, mindezeknek jelentős kihatása áldássá vált.

   1991 májusában édesanyjuk Éva meghalt Hamburgban. Ez a tragikus esemény azelőtt nem tapasztalt közelségbe hozta a testvéreket. A csekély örökség lehetővé tette, hogy Endre és felesége több anyagi forrással kiterjeszthessék a korábban elkezdett és Erdélyre fordított missziójukat. A kommunista rendszer mind Magyarországon mind Erdélyben elfojtotta az "osztályellenségek" és a nyugaton működő írók írásait. Czegei Wass Albert természetesen mindkét kategóriába beillett. Így ezekben az országokban az olvasóközönség számára nem váltak ismertté művei több mint negyven évig, míg a vasfüggöny össze nem omlott 1989-ben. A kormányváltás Magyarországon és Romániában megnyitotta annak a lehetőségét, hogy a fiúk apjuk műveit megjelentessék Romániában és Magyarországon.

   Már 1987-ben és 1988-ban Czegei Wass Albert néhány műve kezdett megjelenni Budapesten. 1989 decemberében, miután a berlini fal ledőlt és Magyarországon elindult a szabadabb élet, az író kapott ajánlatot egy Californiában élő üzletembertől összes műve kinyomtatására.1 Ez a kapcsolat csak szerény eredményt hozott. Mindössze két könyve jelent meg 1990-ben, s aztán néhány évig semmi.

   1991 után ő maga kezdte el intézni könyvei megjelentetését, és 1994-re három további könyve megjelent Budapesten. 1995-ben, 87 éves korában néhány floridai barátja tanácsára aláírta könyvei megjelentetési jogát a Dr. Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány számára Floridában. Azt remélte, hogy így nagyobb nyilvánosságot kapnak művei és egy felelős gondnokság vigyázza örökségét. Az Alapítványnak nem sikerült egyetlen könyvét sem kiadni.

   Az író ebben az időben kezdte nagyrabecsülni azt a munkát, amit fiai Erdélyben végeztek. Többféle módon segítették a Maros-völgyi magyar közösségeket. 1996-ban az író és az Alapítvány engedélyével kinyomtatták a Kard és kasza művét Erdélyben. A könyvek bevételéből és más privát alapítványokból különböző vállalkozásokat hoztak létre. Az első fő vállalkozás 1996-ban egy 60 férőhelyes kollégium (internátus) volt magyar diákok számára Szászrégen térségében egy kis faluban. Ezt követte 1998-ban az első árvaház megépítése szászrégeni magyar diákok számára és a második építését Holtmaroson tervezik. Az a fő elgondolás, hogy az árvagyermekeket kiveszik a hírhedt romániai árvaházakból és néhány kisebb helyen elhelyezik őket, ahol gondosabb bánásmódban és kulturális képzésben részesítik őket. Számtalan "mikro kölcsön" nyújtásával segítik a kis vállalkozásokat és a rászoruló családokat.

   Édesapjuk álmainak a megvalósítására a fiak létrehozták a Czegei Wass Alapítványt, ami egy nonprofit érdekeltségű vállalkozás, melynek fiókvállalatai cégbejegyzést kaptak Magyarországon és Romániában. 1997 nyarán a Dr. Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány visszaadta a kiadási jogot az írónak, aki ezután átruházta azt fiainak, a Czegei Wass Alapítványnak. Ezzel biztosította, hogy könyveinek bevételéből tovább éljen a jövőről szóló látomása: hogy Erdély népei és Európa Duna-medencéje végre élvezhessék a politikai és kulturális szabadság áldásait és a gazdasági biztonságot.

   1998 februárban a nagy író meghalt. Porait elvitték az erdélyi Helikon emlékparkba, a Vécsi kastély kertjébe, a Maros-völgybe Erdélybe, a havasok látóhatárához, amelyet úgy szeretett, és népe körébe, amelyért olyan hosszú időn át jól és hűségesen síkra szállt.


1., ZAS (SZÁSZ) LÓRÁNT BUDAPEST, 1938. MÁRCIUS 9. Nyolc verseskötetet és két prózai kötetet jelentetett meg. 1957-ben szervezkedés címén bebörtönözték. Szabadulása után mint segédmunkás, majd mint villanyszerelő dolgozott. Üzemmérnöki képesítést szerzett. 1967-ben Olaszországba, 1968-ban az USA-ba költözött. 1972-ben a Los Angeles State Universityn elektromérnöki diplomát kapott. Az amerikai űrkutatási programban dolgozott. Üzletemberként, majd gazdasági tanácsadóként ismert személyiség szerte a világban. Az '56-os Világszövetség egyik alapítója. Korábban a Napnyugat, jelenleg a Magyarok Vasárnapja főszerkesztője. A Magyar Rezervátum c. lap 1996- ban a Nem Koppány című verséért az Év Költője címet adományozta. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc alatti, majd későbbi versei miatt méltán tarthatjuk 1956 szelleméhez egyik leghűbb költőnek. Az 1956-os Emlékérem birtokosa. A "WHO S WHO IN USA" közli életrajzát, amelyben az is olvasható, hogy az Egyesült államok Kongresszusa kétszer részesítette kitüntetésben ( 1980, 1992 ) és 1976 óta a "Cmty. Leader and Noteworty Am." cím birtokosa.


http://www.czegeiwass.org/
Fordította Lukácsi Éva, Miami lelkésze

A Czegei Wass Alapítványról
"A Czegei Wass Alapítványt Wass Albert és öt fia:
Vid, Huba, Miklós, Géza, Endre hívta életre egy évvel azután, hogy a fiúk Erdélyben sikeresen megindították édesapjuk könyveinek kiadását.
"Azt kívánom" - mondta még életében s írta végrendeletében az író - "hogy műveim újrakiadásának minden haszna az én Erdélyben rekedt magyar népem javára fordítódjék." Ennek szellemében működik az Alapítvány elsősorban erdélyi célokat támogatva, de végül is az összmagyarság megmaradását szolgálva.
Az alapítvány örömmel támogat olyan jószándékú kezdeményezéseket, amelyek a magyarság szellemi és tárgyi örökségének védelmét és ápolását szolgálják. Így: a magyar irodalmi, történelmi és kulturális ismeretek terjesztését magas színvonalon végző intézményeket és azok diákjait; magyar szülők árva vagy elhagyott gyermekeit magyar szellemben felnevelő árvaházak létesítését és fenntartását - élő példa erre a holtmarosi
Tulipán Gyermekotthon;
a magyarság szempontjából jelentős történelmi műtárgyak megszerzését magyar múzeumok javára; a Kárpát-medence ökológiai helyzetének javítását és a környezetszennyezés visszaszorítását szolgáló intézkedéseket.
Mindezen célok eléréséhez természetesen sok pénzre volna szükség. A források egyike a Wass Albert könyvek kiadásából származó szerzői jogdíjak, melyeket a Wass fiúk folyamatosan ajánlanak föl és egészítenek ki az alapítványi célok javára."
(Forrás: Te és a világ -               Mustármag - 2002)
Lukácsi Éva

Wass Albert a trianoni magyarság nagy nemzedékének nagy személyisége,
nagy idők koronatanúja
- az Erdélyi Világszövetség volt Társelnöke -
Írói, költői munkásságának minden értéke a Magyar Örökség része.

free counters
 
 
 
Design: © - Szerkesztő: © - 2007 - 2016.  Minden jog fenntartva !